Luca-napi hagyományok
Nem véletlen, hogy Luca-napot éppen december 13-án ünnepeljük. Már az 1582-ben, XIII. Gergely pápa által bevezetett naptárreform előtt is ezen a napon tartották, mivel a néphit szerint ez az év leghosszabb éjszakája és legrövidebb napja. Ez a fordulópont, amikor a sötétség ideje csökkenni, a világosságé pedig növekedni kezd.
Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napként tartották számon, amikor fokozottan kellett óvakodni az ártó szándékú erőktől és a boszorkányok rontásától. Úgy tartották, hogy Luca napja és Karácsony között, a tizenkét nap során az ördög különösen hevesen támad, ezért ebben az időszakban fokozott óvatosságra volt szükség. Ennek oka az, hogy a Sátán hatalmának közelgő végét érzi, fél Jézus Krisztus eljövetelétől, és emiatt kétségbeesetten próbálja érvényesíteni befolyását.
Luca – naphoz számos hagyomány és népszokás kapcsolódik. Ezek között az egyik legismertebb a búzakeltetés. A hagyomány szerint a falusi asszonyok lapos tálban búzamagokat gondoztak, a kemence közelében csíráztattak. A karácsony idejére kizöldült búza az ünnepi asztal dísze lett, és egyben a jövő évi termés bőségét is jósolta. A búza zöldje az adventi remény beteljesülését is jelképezte, és sok helyen gyertyát helyeztek a közepébe, ezzel hirdetve a Megváltó érkezését. Maga a búza az élő kenyér, Jézus szimbóluma is volt. Egyes vidékeken szokás volt a Luca-búzát az ünnepek után a földeken szétszórni, miközben így mondogatták: „Neköm kinyerem, jószágomnak legelője, züld mezeje.”